Községek Magyarországon
fejlec

Martonvásár város

Adatok

Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Fejér megye
Kistérség: Ercsi kistérség
Lakosság: 5275 fő
Terület: 31.25 km2
Népsűrűség: 168,8 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 22

Fekvése

A megye északkeleti részén található, a Budapesti agglomerációban.

A kastély

Közlekedés

A város a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon fekszik intenzív átmenő vasúti forgalommal. Martonvásárra Budapestről sűrűn közlekednek elővárosi vonatok, de Székesfehérvárral – kisebb számban Siófokkal és Nagykanizsával – is rendszeres összeköttetésben áll.

A település a 7-es elsőrendű főút mellett terül el, határában fut az M7-es autópálya és a tervek szerint az M6-os autópálya is erre fog épülni. Martonvásáron északnyugat – délkelet irányban fut keresztül a Gyúró – Ercsi mellékút. A település a Székesfehérvár és Balaton irányába induló kisebb távolsági autóbusz forgalom része. Napi többszöri elővárosi járatok kötik össze Budapesttel; sűrű az autóbusz forgalom Martonvásár, valamint Gyúró és Ercsi között. A városban helyi járat is üzemel.

A kastélypark

Története

Martonvásár valószínűleg már a 11. században sűrűn lakott hely lehetett. 1268-ban elsőként már mint vásáros hely említik, amely a kereskedelem élénkülésével csak tovább bővült, mivel a Buda – Fehérvár kereskedelmi út mentén feküdt. Ekkor valószínűleg Fehérvár után Martonvásár Fejér megye legnagyobb városa. A törökök 1526-ban, 1528-ban, 1541-ben, 1543-ban, 1545-ben és 1551-ben vezettek hadjáratot a településen keresztül, így világosan kitűnik, hogy a 16. század közepére már teljesen elnéptelenedett.

Az 1770-es években a Brunszvik család kezére került a terület. Ők nagyszabású építkezésbe kezdtek, 1773 és 1776 között római katolikus templomot, valamint egy barokk kastélyt építettek (ezt 1870-ben neogót stílusban alakították át), nagyszámú telepest vonzottak a korábban kihalt faluba. A város nagy büszkesége, hogy 1800-ban itt vendégeskedett Ludwig van Beethoven.

A templom

Korán, már 1861-ben kapcsolódott a település a vasúti hálózatba, a Déli Vasúttársaság Buda – Nagykanizsa vonalára, amely sokáig a második legjelentősebb vasútvonal volt Magyarországon. A Martonvásáron épült vasútállomás szolgált a lassú szerelvények szénnel és vízzel való feltöltésére is. A lehetőségek ellenére azonban Martonvásár továbbra is csak a mezőgazdaság területén emelkedett ki, terményeinek a vasút jó piacot biztosított a közeli fővárosban.

A II. világháború súlyos pusztításokat végzett a településen, ahol a Brunszvik család korábbi birtokainak szétosztásával nagy lehetőség nyílt a mezőgazdaság további növelésére. 1951-ben mezőgazdasági kutatóintézet alakult a faluban, amely 1953-tól kezdve a Magyar Tudományos Akadémia Kezelésében áll, mindenkor a legfejlettebb hasonló intézmény volt Magyarországon. Szintén ebben az időszakban alakult ki Martonvásár turizmusa. Amelynek nagy növekedése 1991 után az első „Martonvásári Napok” megrendezésével kezdődött.

1985 és 1994 között a település külterületén fekvő Martonvásári Büntetés-végrehajtási Intézetben tartották fogva a szigorított javító-nevelő munkára ítélt személyeket.

A település 2005-ben kapott városi rangot.

Nevezetességei

Brunszvik-kastély felülnézetből
  • Brunszvik-kastély, kastélykert (angol kert) (70 hektár)
  • Óvoda Múzeum
  • Beethoven Múzeum
  • Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete
  • Római katolikus templom (1773, barokk)
    • benne: Cymbal-freskók és késő barokk szobrok

Következő községek

Martonyi | Mátészalka | Mátételke | Mátraballa | Mátraderecske | Mátramindszent | Mátranovák | Mátraszele | Mátraszentimre | Mátraszőlős | Mátraterenye | Mátraverebély | Matty | Mátyásdomb | Mátyus | Máza | Mecseknádasd | Mecsekpölöske | Mecsér | Medgyesbodzás | Medina | Meggyeskovácsi | Megyaszó | Megyehíd | Megyer | Méhkerék | Méhtelek | Mekényes | Mélykút | Mencshely | Mende | Méra | Merenye | Mérges | Mérk | Mernye | Mersevát | Mesterháza | Mesteri

További községek

Timár | Gacsály | Vál | Szabolcs | Kaposfő | Gyulaj | Gerendás | Pécel | Nemesszentandrás | Kereki | Fülöpszállás | Kömlőd | Mezőkövesd | Csengele | Szorgalmatos | Csanádapáca | Oltárc | Rinyaújnép | Solt | Hernádbűd | Tevel | Kisvárda | Tormás | Pátka | Letkés | Szeghalom | Mezőcsát | Tyukod | Kisköre | Eszteregnye | Tornyospálca | Németbánya | Téseny | Balatonkenese | Igar | Zalaerdőd | Zengővárkony | Felgyő | Dabas | Csatka | Gesztely | Csebény | Gyarmat | Pomáz | Dombóvár | Klárafalva | Serényfalva | Szentgál | Romonya | Csehbánya